Nehézség: 2/5
Táj szépsége: 4/5
Útjelzések: 5*/5
Két hét alatt is hihetetlen nagyot tud változni a környezet. Augusztus végén indultam el Vállusról Keszthely felé, most pedig ugyanonnan Lesenceistvánd volt a cél. Két hete még igazi nyár fíling volt, a kukoricamezők erejük teljében voltak, és klassz szeder reggelit tálaltak a bokrok. Most meg reggel 9-kor párás hűvösség fogadott, a fű csurom vizes volt, a szeder nagyrésze berohadt (viszont néhány éretlen szemmel találkoztam), szóval a természet elkezdte komposztálni magát :). Szerencsémre az ősz a kedvenc évszakom, szeretem, ahogy fokozatosan lelassul, megnyugszik benne az élet.
Szép volt ez a szakasza a kellemes kis erdőrészleteivel, és a tanúhegyekre, Káli-medencére nyíló kilátással. A jelzettsége tökéletes, eddig ez volt az egyetlen rész, ahol eszembe se jutott se térkép, se gps. Most avattam fel az új, Salomon túrabakancsom (eddig sportcipőben túráztam), és kényelmesnek találtam. Remélem, hogy így lesz ez a hosszabb távokon is, na és hogy a Kéktúra végéig minimum kitart :).
Válluson a templom melletti düledező exboltocska falán most is ott volt a pecsét, pecsétpárnával együtt. 2-3 méh (vagy darázs) itt betámadott, idegesen repkedtek az arcom körül, ez megadta a kezdőlöketet az induláshoz. Vállust elhagyva a másik irányba is kukoricaföldek mellett indított a túra, látszott, hogy a szeptember kicsit megkoptatta már őket.
Ezután egy talán 2 km-es kellemes kis erdei szakasz következett. Amikor kiléptem az erdőből, egy tisztáson egy portyázgató róka látványa fogadott, talán ürgékre vadászhatott.
Itt nagyon bántam, hogy most is csak a telefonom van nálam, egy néhányszoros optikai zoom-mal klassz képeket készíthettem volna. Na, mindegy. A róka mikor megunta a vadászatot, elkezdett felém futni, nagyon megdöbbent fejet vágott, mikor észrevett, és akkor persze gyorsan irányt módosított.
Ezután felkapaszkodtam egy szőlőhegyre, amiről csodás látvány nyílt a tanúhegyekre és a Káli-medencére. Egy áltsulis csoport is épp nagy gyönyörködésben volt a pihenőhelynél, ami eszembe juttatta a régi vándortáborok hangulatát.
Felfelé sokkal szívesebben caplatok, mint lefelé, de sajna, ahová felmegyek, onnan le is kell jönni. Így beletörődve vettem a viszonylag meredek, de szerencsére nem túl hosszú lefelé vezető erdei utat, amit elhagyva nem is olyan sokára már Lesenceistvánd első házai fogadtak. A Kéktúra pecsétet rendben megkaptam a kocsmában, aminek a falát kívülről egy méretes Kéktúra kitűző díszíti.
