Múlt héten a Gerecsében megejtettem az első kétnapos túrát, most hétvégén pedig a Vértesben dupláztam rá. Jöjjön először a frissebb élmény. Szombaton Csókakő – Gánt, vasárnap pedig Gánt – Mindszentpuszta – Kőhányás – Várgesztes volt soron – és utólag vettem észre, hogy ezzel meg is van a Kék 1/4-e!!
Az első nap túratárssal kirándultam – akinek kapásból rácsodálkoztam a cuccára, mert ekkora minimál pakolással én még embert nem láttam nekivágni a rengetegnek. Jó-jó, én most 2 napra pakoltam, de amúgy 1 napra is vagy 2-3x annyi cuccot viszek általában. Lehet, nem árt majd egy újratervezés e téren. A pecsételőhely (Vadász valami) még zárva volt, de legutóbb tintáztam már itt, így ez nem okozott fennakadást. Első nap kevesebbet fotóztam, mert inkább a kellemes eszmecserén volt a hangsúly, de azért született pár kép is:
A csókakői vár nincs konkrétan rajta a Kéken, de persze azért nem maradt ki. Némi kilátás, a régi és új épületelemek kellemes kombinációja, és egy nem elég mély kút várt odafent :).
Őszikék (?) idézték a tavaszt.
Nagyon szép erdőrészleteken keresztül vitt a Kék.
Egész jó tempót mentünk, és igazi kegy, hogy mindezt szép, októberi napsütésben tehettük meg. Mondjuk sajnos sikerült taknyolnom egyet, és egy vastagabb faágra esve beütöttem a lábam, ám csak órákkal később vettem észre, hogy szépen be is dagadt. Napközben elkapott egy álmosság-hullám, akkor megálltunk egy nagyobb pihire. Amikor befelhősödött az ég, meglehetősen hideg lett. Nem volt benne még részem, de egyre kíváncsibb vagyok, hogy a téli túrázás hogyan fog vajon kinézni. Gánton folytattuk még a jó hangulatú beszélgetést, aztán túratársam hazautazott, én pedig nyugovóra tértem. A szálláshely oké volt, kényelmesen tudtam pihizgetni, a lábamat pedig másnapra egészen helyrehozta egy kis borogatás. Ami megfűszerezte a relaxom, az az volt, hogy valamelyik szomszédos szobában egy mély orgánumú férfihang rendszeresen beleharsogta az éjszakába, hogy “LEEEENIN, a hős ki csak népének élt” :). Ha a szarvasok tanulmányoznának minket, és nem fordítva, akkor ezt neveznék őszi emberbőgésnek. A rendszeres ismétlés pedig megtette elmeprogramozó hatását, másnap néhányszor azon vettem észre magam, hogy munkásmozgalmi dalok pörögnek a fejemben, miközben pusztítom a kilométereket.
Szóval másnap. Egész kipihenten láttam neki az aznapi adagnak, és pecsételés után Mindszentpuszta irányába vettem az irányt.
Nagyon tetszett az a sejtelmes, ködös reggel, ami fogadott.
Érdekesnek találtam, hogy egy villanypásztorral elkerített részre vezet a Kék, ilyet sem láttam még eddig.
És ilyet sem. Amúgy nem találkoztam semmi állatkával, és egyszer csak elfogyott a kerítés – kijárat nélkül. Nem igazán értettem, hogy mi a csudi értelme van egy területet nem teljesen körbekeríteni, azt hiszem, Városlőd-Kislőd és Úrkút között tapasztaltam hasonlót eddig a Kéken.
Egy dombos-bokros szakasz után a Kék bevezetett az erdőbe, ami nagyon hűha volt. Ha arra gondolok, hogy erdő, akkor pontosan ezt értem alatta <3 <3 <3.
Azaz ezt..
..meg ezt..
…na meg ezt.
Kellemesen dimbes-dombos volt az erdő, és időnként kidőlt fák gondoskodtak a csípő- és törzsizomzat intenzívebb edzéséről. Egyszer csak meghallottam egy hangosabb ágroppanást, odakaptam a tekintetem, és kb 50 méterre előttem, a fatörzsek között 1-2 pillanat erejéig láttam egy menekülő szarvast.
A pecsét Mindszenten rendben volt a turistaház előtti kerítésen. Kicsit később, Kőhányásnál viszont a pecsét leszakadt már a fogantyúról, de amúgy ahhoz képest jó nyomatot adott. Várgesztesre becsorogva aztán hirtelen felbukkant egy gyönyörűséges, Apacs nevű ló a gazdájával, és természetesen nem hagytam ki, hogy egy kicsit megdögönyözzem (a lovat), és ezzel kellemes kis túrahétvégét zártam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: