Október végén indítottam el a Túrázz és segíts! nevű jótékonysági kampányt, aminek a célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a Magyar Élelmiszerbank munkájára. Ők az élelmiszerpazarlás és az éhezés ellen küzdenek azzal, hogy a felhalmozódó élelmiszerfelesleget eljuttatják oda, ahol arra szükség van az országban.
Köszönöm a nagylelkű segítségeteket, aminek hála a célnak kitűzött 111 800 Ft támogatás ma összegyűlt, sőt egy kicsit sikerült is túlszárnyalni. Így összesen kb. 1200 kg feleslegesen megtermelt étel landolhat a kuka helyett azoknál a családoknál és közösségekben, ahol most arra éppen szükség van.
Ezúton is szeretném megköszönni a támogatást Ivusza Ágnesnek, Fazekas Péternek, Lucának, rongylábszöcskének és a kampány anonim támogatóinak. Ha megengeditek, hogy egy kis aprósággal viszonozzam nagylelkűségeteket, akkor kérlek, a Hív az erdő Facebook oldalon egy belső üzenetben írjátok meg a címeteket. És persze köszönöm mindenkinek, aki akár csak egy-egy megosztással is segítette a kampány megvalósulását!
A kampányt még egy darabig nem zárom le, így tudtok még közvetlenül ezen a linken keresztül adományokat eljuttatni az Élelmiszerbank számára. A tervem az volt, hogy a Kéktúra bejárásom végére teljesüljön a kampány célja, viszont még a 2/3-a hátravan – így töröm a fejem a továbbiakon. Ha van ötletetek, ne kíméljetek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: