Nehézség: 2,5/5
Táj szépsége: 4/5
Útjelzések: 5/5
NYEREMÉNYJÁTÉK 🙂 Ha a közeljövőben tervezed bejárni ezt a szakaszt, és minden álmod egy gázspray, akkor leírom, hogy nagy valószínűséggel hol is hagytam el egyet. A Tátika-várhoz vezető leágazás után, Sümeg irányába haladva egy bárpult magasságú, melegebb tónusú, vastag fatörzsnél/fatörzsön, aminek az oldalán néhány tapló növöget. Azt azért nem mondom, hogy ha megtalálod, használd egészséggel, mert inkább ne kelljen :).
Egyébként ahhoz képest, hogy úgy terveztem, télen inkább ttt-s túrákon veszek részt hétvégente, mégis a KÉKen kötöttem ki. A Bakonyi Karácsony óta nem voltam hosszabb távon, így eléggé km hiányom volt, másrészt ki akartam használni az elvileg utolsó tavasziasabb napot, hétvégére erősebb lehűlést jósolnak.
Ez az útvonal egy helyen változott a 2013-as Cartographia túraatlaszhoz képest. Zalaszántón nem a falu elején kanyarodik balra, és vezet ki a faluból az út; hanem kb. a Tátika presszó magasságában, ami egyébként az egyik pecsételőhely is. A presszó után kevéssel balra nyílik egy keskenyebb keresztutca, erre indulva elhaladunk a vízimalom bemutatóhely mellett, majd egy kis fahídon átkelve rá is tértünk a kék jelzésre. Innen néhány km, és máris megérkezünk a Béke-sztúpához (erről itt írtam bővebben egy korábbi bejegyzésben). Mély csendet és nyugalmat áraszt a hely, de nem időztem el sokat, mert még vagy 20 km várt.
Pecsételés után nem sokkal egy őztrió rebbent szét előttem, majd végül feltűnt a színen a sümegi vár. Bár ez elég korai öröm volt, mert hiába tűnt közelinek, még 5-6, eseménytelen, aszfaltkoptatós km hátravolt a túrából.
Ja, eddig ezen a túrán voltam a legelégedettebb a jelzésekkel. Nem pingálták ki minden 3. fát, viszont a kereszteződéseknél rendre ott voltak a jelek, és azt hiszem, ez így a legjobb.