Kétnapos kiránduláson jártam a Gerecsében, így a túra ponyva is folytatódhat. Volt bennem némi aggodalom, hogy vajon jó ötlet-e egy ennyire csapadékos hét után felmenni a Nagy-Getére – és a tapasztaltak aztán egyértelműsítették, hogy hát nem :). Első nap Dorog-Mogyorósbánya volt a terv, második nap pedig innen tovább Péliföldszentkereszt, Pusztamarót és Tardos-Bánya-hegy. Első nap túratárssal mentem, Dorogon találkoztunk. Pecsét a vasútállomáson rendben. Dorogot elhagyva elég nagy sártenger fogadott. Az emelkedőkön volt, hogy inkább csúsztam vissza, mintsem felfelé haladtam. A bakancs talpára és oldalára pedig egész kis sártömeg tapadt; biztos vagyok benne, hogy innen jött a bokasúlyzós aerobik alapötlete. Engem ezek az extrább terepviszonyok eléggé belassítanak, nyűgös is lettem; és csak az a gondolat nyugtatott meg, miszerint ez azért nem a Himalája :).
Amúgy meg a dolgok könnyebbik végét fogtuk meg azzal, hogy Dorogról indultunk el, a másik irányból a Gete az OKT egyik leghúzósabb emelkedője. A Getén kereszt, a Nagy-Getén nagyobb kereszt fogadott, és hát gyönyörű kilátás – a nyomott hangulat gyorsan elpárolgott.
Kis pihenő után leereszkedtünk, ami szintén elég húzós volt. A tokodi pincéknél pecsételtünk, a Kavics Lik kerítésén a megszokott szürkeségben a fémpecsét, mellette pedig egy bájos kis hobbit lakban az utókornak megmentették a korábbi műanyag bélyegzőt.
Kicsit lepihentünk, amikor is szembejött két másik kékturista, csak így lazán, ujjatlan pólóban, és elmesélték, hogy amúgy ők a szabadban aludtak – nincs ehhez még túlságosan február? Gyors megbeszéltük, hogy melyik irányban mekkora a sár, aztán mindenki ment tovább. Jaj, még a Kő-hegyre is fel kellett menni,
, mielőtt beértünk Mogyorósbányára.
Túratársat várta a munka világa, így könnyes búcsút vettünk egymástól, én meg ebben az egyébként tünci kis faluban próbáltam rápihenni a másnapi túrára. Roppant mód unatkoztam, és elesettnek éreztem magam a túra után, bár lehet, hogy túl nagy komfortérzetet ilyenkor nem kell elvárni a testtől.
Másnap fél 8 körül elindultam. Rögtön az elején rákevertem valahogy a Mária-útra, pedig a jelzések amúgy jók voltak.
Péliföldszentkereszten a Szalézi Rendház temploma melletti fáról valaki nem volt rest leszerelni a komplett pecsételődobozt :). A kávézó teraszán (ahol egyébként cicainvázió van) lévő pecsét rendben.
A következő pecsét Pusztamaróton, a tisztáson a nagyobb fenyőfára erősítve ok. Az igazolófüzet hátulján ez az emlékmű virít egyébként.
A következő pecsételőhely mellett elsőre elmentem. Annyit jegyeztem meg, hogy Gerecse üdülő, és lelki szemeim előtt valamiféle gyermektábor képe lebegett. 1-2 km után kezdett gyanús lenni a dolog, hogy már elhagyhattam a pecsételőhelyet. És tényleg. Végülis a Serédi-kastélyt kellett volna alapból keresni, ami egy esztergomi érsek üdülője volt egykor. A pecsét így már meglett.
Innen már csak pár km volt a túra vége, a Bánya-hegyen lévő tisztáson, egy fára erősítve találjuk a pecsétet. A bélyegzőhelynél egy igazi love story fogad.
A 2 napnak 40 km és -2500 kcal lett a vége. Ezzel a Gerecse is kipipálva.
