Mikor elkezdtem kéktúrázni, sokáig kínosan ügyeltem rá, nehogy véletlenül egyetlen csepp eső is rám essen. Ezzel a mostani túrával azt hiszem, sikerült átesni a ló másik oldalára. Az első nap sok sár és kb. 1000 m szintemelkedés adta a nehézséget, a második napra pedig jég, köd és víz (sok víz) is jutott a sár mellé. Vasárnap társas, hétfőn pedig magányos volt a túra. Kis könnyítés, hogy nem a téglagyártól indultunk, arrafelé úgyis lesz még egy köröm – mert hát ősszel sikerült elmennem a Virágos-nyeregnél lévő bélyegzőhely mellett. Pilisborosjenőnél rögtön egy kellemetlen emelkedő fogadott, erős kételyeket ébresztve, de hát kétségben az erő alapon végigmentünk.
Ahogy a Pilisi Parkerdő honlapján is olvasható, a Dera-szurdok végén (illetve a téglagyártól indulva az elején) az egyik fahíd balesetveszélyessé vált, így lezárták. Ottjártunkkor még nem táblázták ki az ideiglenes útvonalat, ami egy mederátjáró a közelben. Most ez is eléggé vizes volt, és nekem nem is sikerült szárazon megúsznom – bár ez nem feltétlen azt jelenti, hogy nem is megúszható a dolog :). Jaj, a szurdok nagyon szép amúgy. Sikerült még sötétedés előtt beérni Dobogókőre, ahol egy igen kellemes beszélgetés után elköszöntünk egymástól, én pedig több-kevesebb sikerrel próbáltam rápihenni a másnapra. Kicsit aggasztott az este érkező vihar és jégeső. Az aggodalom pedig jogos volt, mert a jégből maradt valamennyi reggelre, így a túra elején foltokban itt-ott csúszott a talaj, és nagy volt a köd is.
Amint a köd feloszlott, máris elkezdett esni az eső, és ezt a szokását majdnem a túra végéig meg is tartotta. Ami még zavaró volt; az az, hogy többször kellett átkelni patakokon, és néhol maga a túraút vált komplett kis patakká. Így pótzoknik ide vagy oda, a túra végén olyan lábat találtam a cipőmben, amire egy kétnapos vízihulla is méltán lenne büszke. A táj amúgy szerintem ezzel együtt is szép volt.
Pilisszentlászlónál felmerült bennem, hogy kiszálljak-e a dologból, de aztán végülis továbbmentem. Innen nem volt már annyira vészes a terep, és a végére az eső is elállt.
A Fellegvárnál pihiztem, és gyönyörködtem a kilátásban kicsit. Innen lejutni már nagyon nem esett jól. Visegrádon megejtettem egy nagyobb pihit és táplálkozást, majd a kompnál elfelejtettem pecsételni :/. Nagymarosra átjutva pedig azzal kellett szembesülnöm, hogy valaki meglovasította a vasútállomás előtt lévő pecsétet :o). A pénztárban ülő kedves hölgy viszont kitörő örömmel nyomott egy pecsétet a füzetembe. A 2 nap GPS szerint összesen kb. 49 km lett és 2900 kcal, azaz 8 avokádó.
