Nehézség: 5/5
Táj szépsége: 5/5
Útjelzések: 5/5
Szeretem a Kéktúra előre nem látható, különös kis momentumait; és már-már számítok is arra, hogy valami meglepetés mindig ér az úton. Ám ha valaki néhány héttel korábban azt mondja; hogy engem valaha az életben lefújnak wc-illatosítóval, akkor bizony nagyon meresztettem volna a szemeimet. Nos, most ez is megesett.
Lényeg a lényeg, végre újra a Kéken jártam egy kis nyári leállás után. Végig nagyon jól jelzett kis rész ez, a nehézségre és a szépségre pedig a Sirok-Mátraháza szakasz miatt ment az 5 pont. Egyértelműen a legfárasztóbb OKT túrám volt ez a maga 1500 m-es szintemelkedésével.
Első nap egyedül mentem, Szarvaskőn a pecsét a Vár presszó bejáratánál rendben volt. Itt váltottam néhány szót egy másik kékturistával, aztán nekiindultam az aznapi adagnak. A túra elején lehet tenni egy kis kitérőt a Vodafone-kilátóhoz (?), ez nekem most kimaradt. Igazából a nap nagyobb részén földúton és aszfalton vezetett az túra, viszont mindezt szép kis környezetben, így nem éreztem egyhangúnak ezt a szakaszt. Lombkoronákból összeállt brokkolimezők, dombok, itt-ott szép kilátás és mélységes mély csend jellemezte a napot.
Mindig is lenyűgöztek az érdekesebb településnevek, a túrán egy táblán láttam, – és nagy örömmel vettem -, hogy létezik Hevesaranyos falu. Beírta magát a szívembe Gutatöttös, Homokbödöge, Kisbér, Nagybajom és a Nyúl-Ravazd páros mellé. Néhány kéktúrázó jött velem szembe, így volt lehetőség tökélyre fejleszteni ezt a menjünk el egymás mellett, majd beszéljünk 50 méter távolságról dolgot – ennek is megvan a maga hangulata. Rozsnakpusztán a gémeskút melletti fán a pecsét a helyén. Nekem ez nem volt teljesen egyértelmű, de a kút után balra vezet a Kék. Az aznapi túra végén a siroki vár és környéke volt a hab a tortán. Itt található a néphagyomány szerint egymásba szerető, majd büntetésből kővé vált Barát és Apáca szikla is. A várból nagyon szép a kilátás – kissé félve szemeztem a másnapi célponttal, a távolban magasodó Kékestetővel, majd lecsorogtam a faluba. Egészen jól álltam az idővel, így bőven maradt időm frissítésre, pihenésre.
Másnap délelőtt túratárs megérkezett Sirokra, beszereztünk némi folyadékot, aztán fél 11 felé elindultunk. Elég meleg volt a napon lecaplatni Sirok régi vasútállomásához, ami bélyegzőhely is egyben. Itt pecsételés, napvédelem és vérszívóriasztás volt a program. Ez utóbbiban segítségünk is akadt – a régi állomásépületben lakó idős úr személyében. Kijött szemrevételezni minket, aztán látta, hogy nem vagyunk annyira profik mi ebben. Így néhány perc múlva újra megjelent, kezében konkrétan egy rózsás wc-illatosítóval. Majd megosztotta velünk élettapasztalatát, mely szerint nincs ennél a világon jobb kullancs- és rovarriasztó szer. Szavainak a hörgők mélyéről előtörő hanghatások adtak nyomatékot. Úgy éreztük, jobb lesz indulni, búcsúzóul sikerült az úrnak azért lefújnia bennünket. Nem tudom, hogy ezért, vagy nem ezért; de ahogy beértünk az erdőbe, megrohamoztak minket a szúnyogok. Mindenesetre óvatosan a pecsételőhelyen.
Az erdőbe érve egy nagyon hosszúnak tűnő hullámvasutazás vette kezdetét – nem véletlenül mondják sokan, hogy ez a legnehezebb OKT szakasz. Húzós emelkedők és lejtők váltották egymást, így jutottunk összességében egyre magasabbra. Nagyon vártam már, hogy megérkezzünk a Hármashatár pecsételőhelyhez, de csak nem akart jönni. Mire odaértünk, részemről én már eléggé elfáradtam, túratársnak láthatóan ment volna egy gyorsabb tempó is. Az esőbeállóban a pecsét amúgy rendben a helyén. Itt még csak 680 m magasan voltunk, úgyhogy folytatódott tovább a hullámvasút – amit amúgy csodaszép kilátások és gyümölcsöt ontó szederbokrok tarkítottak. Az egyik emelkedőnél a fába karcolt “Itt fáradt el a Tar (?) család” felirat okozott körünkben némi derültséget. A túra végére a testi diszkomfort érzeteket kezdtem megszokni. Az agyam viszont kissé lemerült, sokat kellett koncentrálni a terepet nehezítő kövek, sziklák és faágak miatt. Egy nagyon rossz megérzésem is támadt, amiről aztán hazaérkezésemkor sajnos kiderült, hogy igaz is :(. A Sas-kőtől még egy kis erőfeszítés, és felértünk a Kékestetőre. Pecsételtünk a szanatóriumnál, megejtettünk egy csúcsfotót, majd a sípályán leereszkedtünk Mátraházára, kicsivel sötétedés előtt.
Kommentek