Egy féregjáraton keresztül átmentettük magunkat egy másik galaxisba. A túlkalkulált, rutinoktól kissé fargőzössé vált hétköznapokból a Káli-medence szívébe, ahol Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend zegzugai a lehetőségek végtelen terét kínálták. Egy gyors kvantumugrással levedlettük a napirendeket, hogy a helyét átvegye valamiféle random és áramlós létérzés.
Mielőtt valamelyik kvantumfizikus olvasónk kettéhasad a tudományterületét érintő kontárkodástól, abbahagyjuk; és inkább adunk egy röpke ízelítőt abból, hogy a párhuzamos, egymás mellett létező világegyetemek sokaságában mi az a valóság, amit ezúttal nekünk osztott ki a Művészetek Völgye.
A Harcsa Veronika Udvar névadója és háziasszonya napközben vendégművészekkel karöltve ének workshopokat tartott. Kissé megszeppenve néztünk össze, mikor kiderült, hogy a csoportos éneklés mellett itt “szólózás” is lesz, a bátorítós, jó fej közegben aztán persze mindenki kieresztette, amit tudott.
A kapolcsi nyüzsgésből időről időre a békésebb Taliándörögd felé vettük az irányt. Komáromi Erzsébet Katalin iparművész, művészetterapeuta és Pap Erika klinikai szakpszichológus, szimbólumterapeuta művészetterápiás műhelyén a református templom hűs falai között szembesültünk pillanatnyi állapotainkkal. A legerősebb felismerés nekem az volt, mikor az alkotások csoportba rendezésekor valaki 180 fokkal elfordította a képemet, amivel nem voltam elégedett, abban a pillanatban viszont minden a helyére került. Jó is az, hagyni a dolgokat a maguk kedve szerint alakulni, és megélni az élet ajándékba adott pillanatait.
Egy forró délután egyszer csak felnéztünk, és ott volt egy tyúk :).
A Harcsa Veronika Udvarban készülődik a Modern Art Orchestra. A jazz és kortárs klasszikus zenei együttes Átdolgozások című koncertjén zseniális hangszerelésben csendült fel például Bartók Béla Allegro Barbaro című zongorműve és a Sose halunk meg betétdala, a Nagy utazás is lázba hozta a közönséget – mindezt úgy, hogy az eredeti mű csupán nyomokban volt felfedezhető az átdolgozásban.
Befogadás.
Alapszínek – Harcsa Veronika is beszállt egy szám erejéig a Modern Art Orchestra koncertjébe. Schubert A pisztráng című dalát komponálta fogyaszthatóvá a zenekar.
A BKV ellenőrök evolúciójától az oviban betiltott, fika tematikájú mesekönyvig – Tóth Krisztina és Lackfi János a Kaláka Versudvarban.
Ókori eredetű hiedelmek szerint az unikornist csak úgy lehet elfogni, ha egy szűz lányt ültetnek le útjába.
Patakparti ejtőzés.
Manóvilág.
A Montreux-i Jazzversenyen feltehetően némileg formálisabb keretek között hallgatták a mauritiusi származású, Párizsban élő Jerry Léonide játékát. A legjobb zongoristának választott, csupaszív fiatalember több kontinens hangjait hozta el Kapolcsra, és parádés zongorajátéka mellett kedves személyiségével is lenyűgözte a völgylakókat.
Fergeteges Random Trip impro a Panoráma Színpadon. Dés László, Szirtes Edina Mókus és Koszi Janka is színpadra lépett.
Fényfestős hangulat.
Az alkotások, mint földbe ásott szobrok, amiket más tett oda, és te ásod ki – vérpezsdítő beszélgetés Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel a Kaláka Versudvarban.
És már fix a 2019-es Művészetek Völgye időpontja :). Részletek:
https://www.muveszetekvolgye.hu/
Kommentek