Kétszázezren látogattak el 2019-ben a Művészetek Völgyébe, ahol 10 napon át 35 helyszínen 1500 programot élvezhetett a nagyközönség. Érdekességek és élménybeszámoló Kapolcsról és Taliándörögdről.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára 2019-ben is kétszázezer művészetkedvelő látogatott el és több mint nyolcvanezren váltottak jegyet a programokra, ami tizenöt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A Boban Markovic Orkestar, a 30Y és Dés László is elmondhatja magáról, hogy teltházas koncertet adtak a Völgyben, és Szabó Balázs eddigi legrövidebb, de talán egyik legmélyebb fellépése is itt esett meg.
A Művészetek Völgye idén zöldebb irányt vett, az újrapohár mellett szelektív hulladékgyűjtők rendszere is jól működött, míg tavaly 5 kukásautó hordta el a maradék szemetet, az idei évben 3 is megbirkózott a feladattal.
de sokan bogarásztak a helyi termelők és kézművesek portékái között, és akinek úgy tartotta kedve, akár kertészkedhetett maglabdákkal, az Artjáróban tanulhatott a felelős kutyatartásról, vagy a Cirque du Tókert helyszínén tánc- és újcirkusz előadásokat láthatott.
Idén kétnaposra sikerült a saját völgyélmény, amit egy Taliándörögdről induló geotúrával nyitottam meg a hetedik napon, és ennek nem várt következménye lett. A túra a falu határában kezdődő Tik-hegyre vezetett (néha van egy olyan sejtésem, hogy már-már olyan alaptartozéka minden falunak egy Tik-hegy, mint a helyi kocsmák pultjain hegyekben ott sorakozó jó öreg Sport szeletek).
Lényegében egy visszavadulófélben lévő legelőre vezetett a túránk. Annyira azért nem vadult még el, hogy a közel 4 órás túrára jusson elég árnyék, így tesztelhettem, mennyire lettem ellenállóbb a napszúrással szemben az utóbbi években.
Túránk fő célja egy gyurgyalag telep felfedezése volt.
a csőrével addig csapkodja keményebb felületekhez a fullánkos jószágot – akár a lódarazsat is-, amíg az ki nem múlik, majd jóízűen elfogyasztja, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Túravezetőnk fokozottan veszélyeztetett faj példányaként aposztrofálta önmagát, ugyanis természetvédelmi őr lévén elmondhatja: az egész országban összesen 250-en űzik ezt a szakmát. Inkább állnak a kihalás szélén, mint azok az állatfajok, amelyeket munkájuk során megmenteni igyekeznek. A túra során lebilincselő történeteket hallhattunk mindenről, ami az utunkba került.
Megtudtuk például, miért is lenne jobb természetesebb formájukban meghagyni az erdőket, ahelyett, hogy homogenizálnánk, rendeznénk és a kártevők megjelenésekor agyonpermeteznénk őket. Például, a rettegett gyapjaspille kifejezetten a tölgyesek felzabálására szakosodott. Ám, ha csak minden 4. fa lenne egy erdőben tölgy, eleve sokkal kisebb lenne a pusztítás. Ráadásul, ha a kidőlt fákat a helyükön hagynánk, odvaikba beleköltöznének a ragadozó rovarok és denevérek, amelyek irtanák a kártevőket. További szépség, hogy ahol nem permeteznek, ott a gyapjaspille felzabál mindent, és mivel elfogy a tápláléka, kipusztul, és általában 8-9 évig nem okoz problémát. Míg azokon a területeken, ahol permeteznek miatta, a következő évben simán újra felbukkanhat.
Szóba került az is, hogy Taliándörögd környéke lényegében mészkőre települt bazaltsapkán terül el, azaz a vulkáni működés során a felszínre tört láva szétterült a mészkőn. Ez a fajta geodiverzitás pedig mindig magával hozza a biodiverzitást, így egymástól akár 20-30 méterre teljesen más mikroklímával és élőlényekkel találkozhatunk. Ha pedig egy terület megváltozik, akkor törvényszerű, hogy más élőlények is megjelennek benne. Azt is megtudtuk, hogy a fecskék valóban nagy veszélyben vannak, az időjárási szélsőségek miatt negyedére-ötödére csökkent az állományuk az elmúlt 7-8 évben.
Egyik túratársam erre elmerengett azon, hogy első osztályos korában vezetéken gyülekező fecskékkel tanították neki az ‘f’ betű hurkolását. A köztünk lévő közel fél generációnyi különbség ide vagy oda, erre engem is pont ugyanígy okítottak írni.
Mindeközben megérkeztünk a gyurgyalag telephez, ahol a madarak költőüregeit láttuk ugyan, a gyurgyalagok viszont nem akarták mutatni magukat, így beértük azzal, hogy a hangjukat hallottuk.
Visszafelé némileg gyorsabban tettük meg az utat, aminek örültem, mivel ekkor már éreztem, hogy valami nem teljesen stimmel.
Taliándörögdre érve feltűnt, hogy a biodiverzitás elmélete itt is abszolút megállja a helyét. A tér megváltoztatása új élőlényeket vonzott tíz napra a völgybe, és hát naná, hogy jól működött a helyi lakók és az újonnan betelepülők szimbiózisa. Amikor pedig a baseball sapkában az árnyékban hűsölgető úr kedélyesen odamondta az előtte eltipegő, láthatóan éppen megérkező völgylakóknak:
akkor arra gondoltam, én itt most feladom, hogy ma ennél erősebb mondatot akarjak kitalálni. Mindeközben gyanúsan hasonló tüneteket érzékeltem, mint a négy évvel ezelőtti napszúrásomkor, jobbnak láttam aznapra felfüggeszteni a völgyezést, így – nem túl szerény kifejezéssel élve – a hetedik napon megpihentem.
Persze, ennyivel egyszerűen nem lehetett lezárni a Völgyet. Egy nap pihenés, majd egy kora esti séta helyrepöccentett, így szombaton ezúttal negyedmagammal bevetettük magunkat a kapolcsi forgatagba. Itt elég sokszor déjà vu élményem volt: sok helyszín, árus és faházikó ugyanazon a helyen és ugyanúgy állt, mint tavaly. Így akár még ‘legyen minden mindig pontosan a helyén’ típusú obszesszív-kompulzív zavarral is bevállalható lehetett a Völgy.
Innen indultak a Balaton-felvidéken kalandozó e-bike túrák is, amire több mint kétszázan jelentkeztek, és itt működött az igen népszerű gyermekmegőrző is.
Zeneileg a legnagyobb élmény minden évben egyértelműen a Harcsa Veronika Udvar, ott indítottuk a napot, a Bettika Quintet koncertje pedig hozta is azt a szintet, amit a Veronika által meghívott zenekarok az előző években szinte kivétel nélkül. Sőt.
A tavalyi év nagy felfedezése zeneileg számomra a Patché volt, idén pedig a Bettika Quintetről mondhatom el ugyanezt. Szokatlanul sokrétű, amit csinálnak: jazz, világzene, megzenésített versek, impró és végtelen szabadság jellemezte a zenét, amit játszottak. Másodperces váltásokkal teljesen eltérő hangulatok és hatások szaladtak egymásba, és érzetre valami miatt még akkor is minden a helyén volt, amikor épp semmi sem illett egymáshoz. Sokat gondolkodtam már a hasonló helyzeteken, hogy
És ha van legalább egy ember, aki meri szabadabban gondolni, mint ahogy berögzítették a dolgokat, és még jól is csinálja és élvezi is, akkor ő a hátán elviszi ezt az egészet, és eltörpül az, hogy egyébként mi mihez illik és mi mihez nem. A koncertnek kellemes keretet adott, hogy az első szám erejéig Gyémánt Bálint is csatlakozott a zenekarhoz, a végén pedig Harcsa Veronika társult be a csapatba.
A koncert után bevettük a Versudvart, itt is megvolt a déjà vu, tavaly is épp Tóth Krisztina írónő programját csíptem el. Ezúttal fikamanók és a BKV ellenőrök fejlődéstörténete helyett egy óvodában játszódó dráma volt a téma.
Tóth Krisztina vers a taliándörögdi labirintusból:
Felkerestük még a Völgy leghangulatosabb helyszínét, a Kőbánya Udvart is, ahol az Indigó érzékeny zenei világába vetettünk egy pillantást. Ez a programhelyszín is sok ezer embert vonzott a 10 nap alatt, itt koncertezett például a Mary Popkids, a Szeder, volt Random Szerda és teltházat futott Hobo és Bandája. Találkozott az Operaház és az élőzenés Rocktörténet, volt kapolcsi Zenesulis öregdiáktalálkozó a színpadon és mögötte. Sok ezer látogató érkezett az udvarba, akik az Élő várossal ismerkedtek, maglabdákkal gerillakertészkedtek, kicsik és nagyok együtt kézműveskedtek.
Idén ennyi volt a Völgy, jövőre küldöm hozzátok újra internyetten, addig is, csók!
UPDATE: Új infók a jövő évi fesztiválról: 2020. július 17. és 26 között rendezik meg az ünnepi 30. Művészetek Völgyét, amelyen még több irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti program várható és az már biztos, hogy olyan jubiláló zenekarok is együtt ünnepelnek majd a Völgyközösséggel, mint a 30Y, az Erik Sumo Band vagy az Ivan and the Parazol. A kultikus taliándörögdi Klastrom is újra üde színfoltja lesz a fesztiválnak, hogy milyen formában, az egyelőre meglepetés.
