A Völgyközösség életébe is alaposan beleszólt a világjárvány: elmaradt a 30. születésnapi nyári fesztivál, helyette viszont a lelassulás és az őszi nyugalom jegyében kisebb léptékű, négy hétvégés mini fesztiválsorozattal kárpótolják a szervezők a közönséget. Mi sem hiányozhattunk az első Völgyhétvégéről.
Míg tavaly átlagosan napi 20.000 ember hömpölygött a tömeggel a Művészetek Völgye programjain, addig idén a járványügyi védekezés jegyében 500 főben limitálták a szervezők a napi látogatói összlétszámot. Ez még a kisebbre szabott fesztiválhelyszínnel együtt is lényegi különbség. Nem is tudtam eldönteni, mi szürreálisabb élmény: a kézműves vásárnak a korábbi években helyet biztosító, ám idén üres patakparton sétálgatni, vagy eleve az, hogy 2020-ban fesztiválon vagyok. Ha leszámítom azt, hogy a ‘lepra’ áll a háttérben, még jól is esett a nyugodt, családias hangulat és a szellős terek.
Ami a korábbi évekhez képest változatlan, az a minőségi programkínálat, koncertek, kiállítások, filmvetítések, beszélgetések, kézműves workshopok, geotúrák és e-bike tekergések is várták a völgylakókat. Random élmények a Völgyhétvégéről:
Sárdy Julianna Puláról induló bazaltbarangoló, krátertavas, Tálodi kolostoros geotúráján millió éves időutazásra vitte a résztvevőket.
A Jónás Vera Experiment energikus koncertjébe egy kis közösségi farkasvonyítás is belefért. Ahogy az énekesnő szavaiból is kiderült, fesztiválmentes nyár után nem csak Kapolcson zenét hallgatni, de zenélni is egyedi élmény és reményt adó a jövőre nézve.
Az Erik Sumo Band az első Völgyhétvégén ünnepelte 15. születésnapját. A jubileumi koncertnek a Kapolcs főterén újonnan felállított Pajta színpad adott otthont. Tövisházi Ambrus egy közelmúltban adott interjújában azt mondta, a zenekar számára olyan, mint egy 15 éves, minőségi rum, amit időnként elővesznek a pincéből, inni belőle pár pohárral. A völgylakókat valóban jól felpörgette a zamatos és ütős zenei élmény, amit ezen az estén kaptak.
| „Ha majd megkérdezi az unokám, hogy nagyi, mi volt a kovidjárvány idején, akkor azt mondom, hogy tudod Kincsem távolodtunk egymástól és közeledtünk magunkhoz, lassultunk de lógott a nyelvünk. Egyszerűsödtünk és fokozódtunk… Erre majd értetlenül néz, és akkor inkább megmutatom neki a kiállítás anyagát…” Silye Juli Karantérlelt című tárlata a Tűzoltószertárt lakta be, reflektálva az idei év történéseire.
Fatime and Her Kolibri – A világ bármelyik színpadán ott lenne a helye annak a zenei utazásnak, amit Songoro Fatime hozott el a Harcsa Veronika Udvar színpadára.
Fontos: A Völgyhétvégékre gyorsan elfogynak a helyek. Ha teltházas egy nap, akkor a helyszínen már nem lehet jegyet venni, ezért utazás előtt tájékozódj a https://www.muveszetekvolgye.hu/ oldalon az aktuális helyzetről.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: