Hová tűntek a TúraPonyvák?

Mostanában többen is kérdeztétek, hogy mi újság a Kéktúrával, és mikor jönnek újabb túraleírások. Nos, az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy úgy terveztem, idén befejezem a távot; még közel 400 km várat magára. Ami egyrészt szomorú, másrészt viszont csökkenti az afelett érzett szorongásomat, hogy mit is kezdek majd az életemmel, ha végzek a Kéktúrával :).

Most kb. a Kemeneshát és a Mátra közötti rész nagyjából hiánytalan, így a távolság miatt úgy három napra lenne érdemes nekiindulni. Erre mostanában nem volt időm, munka téren is kicsit nehezebben tudok tervezni; és ősztől belevetettem magam a prózaírás rejtelmeibe, a Kodolányi János Főiskola Szépírói kurzusán. Ami örömömre eléggé berúgta nálam a motort így írás téren, viszont ez azzal is jár, hogy a szövegírás, naplóírás és novellaírás mellett a ponyvázgatás háttérbe szorult. Várhatóan (ha addig a Szajki-tavaknál elmaradt 30-ast nem szorítom be valahogy) december közepén jön újabb leírás – és azt még nem tudom, hogy a Bükk vagy a Kőszegi-hegység adja-e a témát.

Persze, azért nem maradhattam teljesen túrák nélkül; és nem csak azért, mert ha nem mozgok, akkor ramaty fájdalmak pofátlankodnak bele a létezésembe; hanem mert idén is testközelből akartam végigkövetni a kedvenc évszakomat, ahogy még egyszer minden kiszínesedik, mielőtt megadná magát az enyészetnek.

Na, a lényeg, hogy ilyen félnapos kirándulások azért befigyeltek. Október elején a klassz szervezésű Miről mesélnek a kövek? túrán jártam, ahol geotúra-vezetők meséltek az adott állomásokon található sziklákról, kőzetekről, barlangokról. Egyikük még a geostylist szakma alapjait is lefektette, megjegyezvén, hogy a vasércekkel átmosódott rózsaszínes dolomitkő remekül illik a softshell kabimhoz. Köszi :). Aztán volt még úgy is, hogy kerestünk 50 millió éves csigákat, én pedig a bauxitnyalogatást – túl perverznek érezvén – ezúttal inkább kihagytam, de elhiszem, hogy ragad. Ötletes és szép kis túra volt ez!

A képek rájuk kattintva nagyobb méretben is megjelennek!

Az Őszi Kab-hegy 25 is tetszett, az úrkúti őskarsztot még mindig nagyon szeretem. És most a legalján lévő kis barlangban valaki épp kiselőadást tartott valakiknek, és kedvesen beinvitáltak. Áttuszakoltam magam a keskeny résen, azért, hogy aztán ne lássak semmi érdemlegeset, de cserébe beáldoztam valamennyit a fentebb említett kabi rózsás árnyalataiból. Nagyon szép volt ezen a napon az erdő, és annak ellenére, hogy a porhüvelyem nem volt épp a legjobb állapotban, kellemesen telt a km-taposás; a röhögések mellett olyan roppant bölcs konzekvenciákat is levonva, minthogy régen minden állami volt, most pedig minden nemzeti; ja, és hogy vannak emberek, akikkel történik valami.

Ezután következett a Szépjuhászné környékén egy kis kilátózás, majd utána fogalmam sincs, mennyi idővel később, egy Veszprém környéki túra, amikor is már csak egy-egy hervadófélben lévő virágot lehetett látni.  A legutóbbi hétvégén pedig már abszolút berohadt a természet, ezt a 3. reKék túrámon (a Bakonykúti-Bodajk szakaszon) állapíthattam meg.